Az angolóráink menete
Angolóráink menete
Az oktatási módszerünk nagyon hatékony, kifejezetten az angol anyanyelvi területen élő magyarok számára fejlesztettük ki. A gyors haladás érdekében azt szoktuk kérni a tanulóinktól, hogy az órák között gyakoroljanak és tanuljanak önállóan is. Ebbe beletartozik a házi feladatok elkészítése és az otthoni tanulás/gyakorlás is. Az angolóráinkat interneten keresztül tartjuk. Ezek magánórák, tehát a tanár és egy, vagy legfeljebb két tanuló vesz részt az órán.

A távolságok áthidalására egy videó-csevegő programot használunk (például Skype-ot, vagy Zoom-ot). A tanár és a diák láthatják egymást webkamera segítségével és természetesen hallják is egymást. Amikor táblára van szükség, a tanár megosztja a saját képernyőjét (azaz láthatóvá teszi azt a tanuló számára) és így tud rajzolni, vagy írni a “táblára”.

Az első óra ingyenes. Ilyenkor ki lehet próbálni, hogy a módszer megfelelő-e számodra, illetve a tanár szimpatikus-e neked. Ha nem, akkor lehetőséged van másik tanárt kérni.

Innentől kezdve az órák díját a Magánórák oldal szerinti áron tudod befizetni. A weboldalunkon keresztül fizethetsz bankkártyával vagy Paypal-lal, továbbá van lehetőség utalással is fizetni.

A gyors haladás és a hatékonyság miatt nagyon fontos a rendszeresség a tanulásban, ezért azt szoktuk kérni a diákjainktól, hogy legalább heti 2 – 3 órán vegyenek részt.

Ha az óradíjak esetleg megterhelőek a pénztárcádnak, járhatsz tanulópárral is az órákra. A tanulópárod lehet egy barátod, családtagod; valaki, akivel szívesen tanulsz együtt és aki hasonló szinten van, mint te. Így elfelezhetitek az óradíjat egymás közt, ráadásul tudtok segíteni egymásnak a gyakorlásban is.

Magánóráinkon az oktatás teljesen egyénre szabott módon történik: hozzáigazítjuk a saját haladási sebességedhez és az elérni kívánt céljaidhoz.

Az angolt lehet beszéd-centrikusan, vagy nyelvvizsgára felkészítő módon, vagy sok más módon tanulni. Volt már orvos tanulónk, akinek az angol szaknyelvhez volt szüksége segítségre. Sok tanulónk készül a brit állampolgársági vizsgára. Velük a Tudorokat, az ünnepnapokat, meg az autópályán a sebességkorlátozásokat tanuljuk. És így tovább, mindenkinek pontosan a személyes igényei szerint.

Minden órán fejlesztjük a szókincset és gyakoroljuk az élő beszédet. Az órák interaktívan zajlanak, nem fogsz lemaradni, vagy megragadni egy meg-nem-értésben. Bármikor módodban áll megállítani az óra menetét és kérdezni.

A módszerünk tartalmaz egy általános angol nyelvtani rendszert is. A tanulóink tapasztalata alapján, ez a rendszer hozzásegít ahhoz, hogy utána a nyelv “ragadjon”, azaz pusztán a mindennapos használatból képes legyen az ember újat tanulni. Olyan vázat próbálunk felépíteni ezzel, amelyre aztán a tanulók képesek a saját angol nyelvi megértésüket építeni.

Ezt a nyelvtani rendszert – egyéni sebességtől függően – 40 és 60 óra közötti idő alatt szokták elsajátítani a tanulóink. A módszer továbbá növeli az általános nyelvi megértést, ami IQ növekedést és jobb boldogulást szokott eredményezni – de ezek “csak” melléktermékek.

Ha szeretnél többet megtudni az angol nyelvoktatási módszerünkről,

kattints ide és próbálj ki egy bemutató órát nálunk!

Tetszett? Oszd meg!

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp

Az internet segítségével hatékony, beszédközpontú angolórákat szolgáltatunk – bárhol is élsz a világban. Ha szeretnél gyorsan és vidáman tanulni, teljesen rád szabott órákkal, nézd meg a bemutató óránkat.

Köszönjük!

Hamarosan jelentkezünk.